Elsőként elnézést kérek, hogy csak most jelentkezek. Már 11 körül hazaértünk, de mivel szinte egész éjjel vezettem, elég fáradt voltam, és egy gyors kutyasétáltatást követően az alvásé lett a főszerep.

Természetesen a hazaút sem telt el kaland nélkül. Délelőtt indultunk Toulouse-ból. A cél Monaco volt, mivel nem sok kitérő árán nézhettük meg a hercegséget. Erről majd az este folyamán jelentkezek egy külön bejegyzéssel.

Úgy terveztük, hogy Monte-Carlo utcáit elhagyva Genoaban megállunk és megnézzük az olasz-spanyol meccset. Nem álltunk jól idővel, ezért már korábban letértünk a pályáról, és Abengaban kötöttünk ki. Hangulatos tengerparti kisváros. Árpi és Tamás beültek meccset nézni a kocsmába, mi pedig Csabával tettünk egy kis sétát a parton. Mivel a csomagtartó legalján volt a fürdőcuccom, úgy döntöttem, hogy ezúttal nem vizezem össze magam.

Közben Csaba állapota egyre csak romlott, így inkább beült a kocsiba. Egész úton egyre rosszabbul volt. Erős mellkasi fájdalmai voltak és nehezen vett levegőt. Ez addig fajult, hogy amíg a fiúk meccset néztek, én elvittem Csabát a helyi kórházba. Szerencsére a nővérke és a dokinő is tudott angolul. Felvették az adatait, és közben már meg is kezdődtek a vizsgálatok. Kiderült, hogy lázas, a vérnyomása rendben, a pulzusa kicsit magas. Azonnal kis mobil EKG eszközzel is készítettek méréseket. Csaba ekkor már a rengeteg elektródától úgy nézett ki mint valami torz router. Persze ez is rendben volt, szóval a szívéről a tüdejére kezdtek el fókuszálni. Közben már be is kötötték az infúziót. Nagyon profin végezték a dolgukat. Ezt követően elvitték még egyéb vizsgálatokra is, amit jeleztek, hogy el fognak tattani egy darabig. Szóval visszatértem a városba a srácokhoz, hogy válságstábot üljünk. Ez sem ment olyan könnyen. Amikor bejöttünk a kórház területére, akkor téptem egy parkoló cetlit. 80 cent óránként. Ja, csak a pénz meg Tamáséknál volt, a kocsiban csak pár centet találtam. Visszabattyogtam a váróba és a betegektől összekalapoztam a parkolójegy árát.

Visszaérve a partra óriási dudálás, lengenek az olasz zászlók, karneváli hangulat. Nem volt kérdéses számomra, hogy a meccset az olaszok közben megnyerték. A fiúkkal tanakodni kezdtünk, hogy mi legyen. A legnagyobb problémát az okozta, hogy a toulouse-i bringabérléseknél bringánként 150 EUR-t zároltak a kártyákon, így 750 EUR-hoz nem tudtunk hozzáférni. Zsebben összesen 40 EUR, a tank meg üres és még az olasz autópálya díjat is ki kell fizetni. Ráadásul közben a kórházból olyan hírek jöttek, hogy Csabát mentőautóval át akarják szállítani egy másik városba és 1 hétig bent akarják tartani.

Én meg még korábban annak drukkoltam, hogy ne legyen hosszabbítás a meccsen, hogy mihamarabb hazaérjünk. A pénzproblémát Attila barátom révén sikerült megoldani, így a kórház felé vettük az irányt, de előbb tankolni akartunk. Benzinkút volt, de csak automata, ami meg nem fogadta el a kártyámat. Pedig pénz volt rajta.

Megérkeztünk a kórházhoz, ahol Csaba épp a papírmunkát intézte, hogy saját felelősségére kiengedjék. Tüdőgyulladást diagnosztizáltak nála, de az infúzióktól jobban lett. Közben leszállt az est, kifizettük a parkolócetlit és útra keltünk. A pályán az első kúton megálltunk tankolni és a shopban simán működött a kártya. Laza utunk volt. Tamással váltottuk egymást, és mivel hátul Micimackó volt műsoron, a ritka és rövid megállóknak köszönhetően a napfelkeltét már a szlovén hegyekben csodálhattuk. Szó szerint, mivel folyamatosan szembe sütött a nap.

170 km-re Pesttől már éreztem, hogy fáradok, és nem akartam kockáztatni, így félre álltam és cserét kértem. 11-re már itthon is voltam. Összességében kalandokkal teli két hét áll mögöttünk, amikről majd írok még beszámolókat, mivel erre egyszerűen nem volt időm és energiám.

(20:42)